Főoldal Információ Akciós termékek Hírlevél Kosár Kapcsolat
Vakrámázott vászon képek
- Gustav Klimt (aranyozott)
- Gustav Klimt
- Claude Monet
- Alfred Sisley
- Vincent Van Gogh
- Csontváry Kosztka T.
- Munkácsy Mihály
- Magyar festők művei
- Marc Chagall
- Wassily Kandinsky
- Joan Miro
- Pierre-Auguste Renoir
- Camille Pissarro
- Tamara De Lempicka
- Paul Cezanne
- Amedeo Modigliani
- Pablo Picasso
- Toulouse-Lautrec
- Paul Gauguin
- Egon Schiele
- Edgar Degas
- Salvador Dali
- Alphonse Mucha
- Jan Vermeer
- M. C. Escher
- Vettriano
- Modern
- Festők 15-16. század
- Festők 17-18. század
- Festők 19-20. század
- Mediterrán hangulat
- Virágok, csendéletek
- Régi plakátok
- Absztrakt képek
- Többrészes vászonkép
Papírképek
- Gustav Klimt
- Claude Monet
- Alfred Sisley
- Vincent Van Gogh
- Pierre-Auguste Renoir
- Cezanne
- Schiele
- Chagall
- Klee
- Kandinsky
- Miro
- Tamara de Lempicka
- Pablo Picasso
- Toulouse-Lautrec
- Salvador Dali
- Alphonse Mucha
- Egyéb festők
- Magyar festészet
- Csontváry Kosztka T.
- Vettriano
- Egyéb
Bejelentkezés után veheti igénybe a szolgáltatást!
Gustav Klimt: ÉletfaGustav Klimt: Életfa
25400,- Ft
Csontváry 2017 falinaptár, 13 laposCsontváry 2017 falinaptár, 13...
2540,- Ft
Gustav Klimt: Hölgy legyezővelGustav Klimt: Hölgy legyezővel
20320,- Ft

 

Az impresszionizmus - rövid összefoglalás

Az impresszionizmus egy festészeti irányzat, amely Franciaországból, az 1860-as évekből indult el. Az impresszionizmus a modern művészet első jelentős forradalmaként a pillanatnyi benyomást, az impressziót rögzítette. Az impresszionisták elsősorban a fény festői voltak, a tájat úgy ábrázolták, ahogyan azt az adott pillanatban látták. A fény felbontja a színeket, a levegő rezgése elmossa a szilárd körvonalakat, a felületeken vibrálnak az ecsetvonások. A kritika és a közönség gúnyolódása ellenére szilárdan kitartottak ezen elvek mellett.

Ebből a látásmódból kialakult a sajátos impresszionista festéstechnika: a vásznon apró, tiszta színfoltokat raktak egymás mellé, amelyek megfelelő távolságból nézve optikailag keverednek és összemosódnak, így a szemlélőben kiváltják a megfelelő szín-benyomást. A fekete szín használatát a minimálisra csökkentették.

Az impresszionista festészet megjelenése az európai festészet fejlődésében is új korszak kezdetét jelentette. Az impresszionizmussal ért véget a (neo)klasszikus korszak, amely a reneszánsszal kezdődőtt.

Az impresszionisták nem kívántak teljesen szakítani mindazokkal a szabályokkal, amelyekre az európai akadémiák immár három évszázada a festőképzést alapozták. Mindegyiküknek megvolt a maga kedvenc mestere és példaképe is a régi klasszikusok közül. Viszont a festésről alkotott elképzelésük megváltozott, megkérdőjelezték a kép mögöttes történetének szükségességét, az irodalmi, történelmi vagy vallásos témákkal való kapcsolat szükségességét. Inkább a tájképet választották műfajukul, amelynek csak a természettel van kapcsolata. Művészetüket nem a képzeletre, hanem a megfigyelésre alapozták: "Úgy kell festeni, ahogy látunk, és nem úgy, ahogy tanítják nekünk!" Nem a műtermekben festettek, ahogy elődeik, hanem kivonultak a szabad ég alá. Mivel a hagyományos festészeti technikák akadályozták őket a természet hű ábrázolásában, ezért új típusú festmények kerültek ki kezeik alól. A megszokott kidolgozottság látszatát levetették, a festmények sokszor sebtében odavetett vázlatra emlékeztetnek. A festők megelégedtek azzal, hogy őszintén, naivan és szépítés nélkül adják át közönségüknek a benyomásaikat.


Camille Pissarro: Boulevard Montmartre, Matinee de Printemps 1897
Camille Pissarro (1831-1903) mindvégig az impresszionizmus elkötelezettje. Amikor a fiatalok inspirálására a divizionizmus foglalkoztatta, akkor is megmaradt az impresszionizmus talaján, csak a közvetlen benyomást váltotta fel a színbontás tudatos művelete. Sosem tagadta meg mestereit, a barbizoniakat, különösen Corot-t, akinek képei szerkezeti rendjét köszönhette. Segítette Cézanne-t a saját útjára találni. Művészete élő kapocs volt a barbizoniak, az impresszionisták és a neoimpreszszionisták között. Fenti képe 2014-ben rekordáron kelt el egy aukción.
Pissarro vakrámás vászonképek

 

 

Hogyan kezdődött? - Edouard Manet

Egy párizsi festő, Édouard Manet újszerű látásmódjával hívta fel magára a figyelmet. Az 1863-ban festett két képe, a Reggeli a szabadban és az Olympia fontos mérföldkövek lettek a fiatalabb művészek számára (Monet, Pissarro, Cezanne, Renior, Degas, Sisley, Morisot), akik végül csoportot alkotva megteremtették az impresszionizmust.
Manet említett festményeit az akkori kritikusok és a közönség is szemérmetlenséggel vádolta, annak ellenére, hogy mindkét kép egy-egy ismert festmény hatását mutatja.

A két mű nagy feltűnést keltett az akkor induló impresszionista festők között is, bár Manet akkor még nem vállalt közösséget velük. Manet nem az impresszionizmus munkamódszerével dolgozott, és szívesen használt feketét. Az új technikához Manet-t a színek szabad ég alatti tanulmányozása vezette el, a természetben győződhetett meg arról, hogy a színeknek nincs állandó lokális értékük, hanem mindig a megvilágítás és a levegő páratartalmától függnek. Manet tehát nemcsak az impresszionista, hanem a plein air festészetnek is előfutára volt.


Édouard Manet (Párizs, 1832 – 1883) francia festő és grafikus, a realizmus és az impresszionizmus határát jelentő korszak egyik legnagyobb alakja.
Fiatal korában korábbi mesterek műveit tanulmányozta: a Louvreban Giorgione, Velázquez és Delacroix képeit másolta. Az első korszaka ezáltal még romantikus ihletésű.
Manet képeinek forrása tehát a klasszikus művészet, mégis forradalmian újak, új festői korszak nyitányát jelentették. Manet ugyanis szakított a romantikus, a tradicionálisan figuratív képértelmezéssel, festményein a téma elveszítette a jelentőségét, a motívumok csupán képépítő szerepet játszottak, pusztán plasztikai, vizuális jelentést tolmácsoltak. A képpekkel nem akart érzelmeket ébreszteni, nincs bennük kritika vagy szimbolikus célzás, hanem csak formák és plasztikai jelek. Manet felfedezte, hogy a vizuális, plasztikai jeleknek megvan a saját világa, az önmagában is megálló rendje. Az értelem és az érzelem rendje mellett létezik tehát a "szem logikája" is. E felismerés nélkül nem született volna meg az impresszionizmus minden addig érvényes formai konvenciót elvető forradalma.
A friss festői meglátásokat rögzítő, vázlatos ecsetkezelése sokat megőrzött az impresszionizmus üdeségéből késői korszakában is.
Bár az impresszionizmuson túlhaladva, nagyobb szerepet szánt a szerkezetnek, a formákat is jobban összefogta, megőrizte azonban a pillanat szépségét.
Jóllehet kezdetben a hivatalos kritika támadásainak a célpontja volt, ennek köszönhetően sok képét saját kezűleg összetépte, de a fiatalok az ő nyomán indultak, a 70-es években pedig már hivatalosan is kezdték elismerni munkásságát. Az 1884-es hagyatéki kiállításának ugyancsak átütő sikere volt.

 

Manet 1863-ban állította ki a Reggeli a szabadban című képét. A Francia Akadémia égisze alatt működő Salon visszautasította a mű kiállítását.
III. Napóleon - a közönség nyomására - egy napra engedélyezte a kép megtekinthetőségét a visszautasítottak Szalonjában, de ő is „tisztességtelennek" ítélte.


Edouard Manet: Reggeli a szabadban (1883)
Egy erdei tisztáson, folyópart közelében egy csoport látható. Két felöltözött úriember társalog egymással, mellettük két hölgy, az egyik teljesen mezítelenül ül az előtérben, a másik fehér ruhában hajlong a háttérben lévő patakban. A kép bal alsó sarkában kalácsból, gyümölcsökből egy csendélet látható.

A kép kompozíciója ugyan tradicionális, sőt hangsúlyozottan reneszánsz előképekre, Raffaello-, Giorgione- és Tiziano-féle kompozíciós megoldásokra megy vissza, és a téma sem különösen újszerű. A reneszánsz óta vissza-visszatérő motívum volt a szabadban mulatozó, piknikező társaság - sőt gyakran szerepeltek a női figurák között aktok is.

 

A párizsi Salon a kortárs festőművészek munkáit bemutató kiállítás. Franciaországban jött létre a 17. század közepe táján, a Francia Akadémia hivatalos kiállító intézményeként. A 18. századtól napjainkig nagy szerepet töltenek be a párizsi hivatalos művészeti kiállítások a kortárs festőművészek alkotásainak értékelésében. A hivatalos Salon 1849-ben a Tuileries-be költözött, majd 1856-tól a Palais de l'Industrie-ben (Champs Elysées) rendezett kiállításokat. A párizsi Salonban Munkácsy Mihály nagy sikert aratott 1869-ben Siralomház, 1876-ban pedig a Műterem c. festményével.

A 19. század közepétől rendszeresen kiváló festőművészek, köztük Gustave Courbet, Édouard Manet műveit utasította vissza a Salon zsürije, ezért 1863-ban létrehozták a visszautasítottak szalonját (Salon des Refusés). A közvélemény nyomására III. Napóleon elrendelte, hogy a visszautasított műveket a hivatalos Salon közelében, a de l'Industrie-ben állítsák ki.

 



Giorgione: Koncert (The Pastoral concert) című festménye ihlette Manet: Reggeli a szabadban képét

The Pastoral concert traditionally attributed to Giorgione, The Pastoral Concert is now considered a work from Titian's youth. This mysterious painting is meant to be an allegory of Poetry, whose symbols - the flute and the pouring water - are shared between two nude women of ideal beauty. These unreal figures exist only in the imaginations of the two men they inspire, according to a taste widespread in Venice for simultaneous depictions of the visible and invisible.
http://www.louvre.fr/en/oeuvre-notices/pastoral-concert

 

Az 1865-ben kiállításra benyújtott Manet festmény, az Olympia szintén megbotránkoztatta a Salon zsűrijét. Ez a kép mérföldkő Manet festészeti technikájában, míg a Reggeli a szabadban képnek csak a témabeállítása volt merész, addig az Olympiánál elmarad a Salon festőire jellemző vastag sötét aláfestés, a színek itt kivilágosodnak, a kompozíció síkszerűvé válik, a színek széttörésével kontraszthatásokat ér el.


Edouard Manet: Olympia (1883)
Az Olympia aktmodellje ugyanaz a Victorine Meurend volt, akiről Manet a Reggeli a szabadban című kép előterében ülő meztelen hölgyet mintázta. Az Olympia egy ruhátlan kurtizánt ábrázol az ágyán fekve, amint éppen vendégét várja. Ezt jelzi a virágcsokor is, amit néger szolgálónője hoz be számára. Olympia kihívóan a néző szemébe néz.



1865-ben mind a közönség, mind a kritikusok fel voltak háborodva, a közönség az „erkölcstelenség” miatt, a kritikusok pedig „szakmai” kifogásokat kerestek ("kezdetleges és gyerekes vonalvezetés, kidolgozatlanság, rémisztő színek...").

Manet: Olympia című képére saját bevallása szerint korábbi festmények voltak hatással:

Giorgione: Alvó Vénusz (1510)
Tiziano: Urbinoi Vénusz (1538)
Szabadban, tájháttér előtt velencei fiatal mezítelen hölgy pihen egy drapérián egyik karjára dőlve. Alakja az antik márványszobrokról ismert kivételesen arányos formákra emlékezte. Ártatlanság és nyugalom sugárzik róla. Giorgione a korai halála miatt nem tudta befejezni képét, amely így Velencében pihent 1525-ig. A tájat a kép hátterében később Tiziano fejezte be, talán még a drapériát is ő festette az aktképhez. Később Tiziano megfestette saját Vénuszát is.

 

 

Ha a kispolgári prüdéria erkölcstelenséget is látott Manet kendőzetlen asszonyábrázolásában, a botrány valódi oka mégsem ez volt, hanem a képek újszerű festésmódja, a formaviszonylatok új értelmezése. A kompozíció még követte a klasszikus képépítési normákat, de a színek összeválogatása, a merészen egymás mellé helyezett dekoratív foltok, a plasztikus, szoborszerű mélytér-értelmezés helyett a sík hangsúlyozása már hadat üzent a megszokott ábrázolásbeli szokásoknak. Az akt fehérségének és a néger szolgálóleánynak a színellentéte, a fehér drapériával kontrasztban álló háttér és virágcsokor, a figurák körvonalának hangsúlya, a mélyteret érzékeltető árnyék elvetése mind olyan vonás, amely újdonságot hozott.

A pályájuk kezdetén levő impresszionista festők lelkesedtek a képért, értékelték az akt finom kontúrjait és a rózsás testet, amely ragyog a mintás fehér párnákon és takarókon. A kép kompozíciója nyugalmat sugall. A képen nem az érzékiség, hanem a pénzért kapható szépség és titok kap fő szerepet, ennek szimbóluma az akt bal kézfejének nyitott ujjai, amelyek a titkot igyekeznek elfedni, a háttérben levő fekete szolgáló és fekete macska - ami a női szexualitás jelképeként is felfogható - is titkot sejtet, vadonatúj stílusban.

Manet festészetében újra és újra megjelenik a realizmus, egy élettel teli jelenet megragadása, talán ezért is tartották őt életében nagy realistának. Manet ennek ellenére látszólag mindig könnyedén váltott, realizmusból impresszionizmusba, impresszionizmusból realizmusba. A majdani impresszionizmus eszközeivel tudta igazán érzékeltetni a szépséget, a különlegeset, a mindennapit és a magányt is.

Utolsó nagy képe A Folies-Bergère bárja. 1882-ben ezzel a képpel elnyerte a közönség tetszését a párizsi Salonban, és a Francia Becsületrenddel tüntették ki érte.


Edouard Manet: A Folies-Bergère bárja
A kép központi alakja az italok felszolgálásával foglalkozó kisasszony csinos alakja, háta mögött a teremnek a tükörben visszaverődő látványa és a bárvendégek tarka forgataga látszik, de a gázlámpák fényénél mégis megjelenik a tökéletes magány.

 

 

Egy fiatalokból álló festőcsoport

Manet munkásságán kívül még egy előfeltétel is segítette az új stílus kialakulását: egy tehetséges művészekből álló festőcsoport megszületése.

Claude Monet, Frederic Bazille, Alfred Sisley és Auguste Renoir egy független festőiskolában találkoztak össze, ahol Charles Gleyre professzor vezetésével a festészet alapelveit és mesterfogásait igyekeztek megtanulni, miközben hagyományos klasszikus képzést kaptak, középpontban az emberábrázolással és az anatómiával.
Mesterük nem titkolta a tájképfestészet iránti megvetését, a leendő impresszionisták számára viszont éppen a természet volt igazán érdekes. Szerintük a nagy klasszikus kompozíciók ideje lejárt, sokkal izgalmasabb a mindennapi élet. A négy festőbarát 1863-ban elhagyta az iskolát, érzésük szerint mindent megtanultak, amit itt lehetett. Fiatalok voltak és lelkesek, és egy új modern művészetről ábrándoztak.

A fiatal festők péntekenként a párizsi Guerbois kávéházban jöttek össze megvitatták a művészetről alakított nézeteiket, valamint gyakran együtt is festettek. Bazille elhozta közéjük a náluk idősebb Camille Pisarro-t is.

Valamennyien elkötelezett hívei voltak a plein air (szabadban festés) törekvéseknek, a közeli erdőbe jártak ki csoportosan festeni. Itt nem a gondosan beállított modellek várták őket, hanem az igazi lélegző természet.
A szabadban festés nem az ő találmányuk volt, de az impresszionisták vitték végig a legnagyobb művészi eltökéltséggel. Az impresszionista festők a természetes fény ragyogásában megmutatkozó természetet próbálták megragadni, és főként (de nem kizárólagosan) a tájképeket részesítették előnyben.

A szabadban festést egy technikai újítás is segítette, ugyanis feltalálták és tömegesen, viszonylag olcsón gyártották a különböző színű festékekkel töltött óntubust, ami felváltotta a korábban használt porcelántégelyeket. Nemcsak a festékeket tudták könnyen szállítani, hanem az összehajtható festőállványt és a háromlábú széket is.

 

 


Claude Monet: A festő kertje (1873)
Monet vakrámás vászonképek


Pierre-Auguste Renoir: Monet fest az Argenteuli kertjében (1873)
Renoir vakrámás vászonképek


Azok a festők, akik ezt az új felfogást vallották magukénak, Eduard Manet-n kívül példaképüknek tekintették a való életet szépítés nélkül bemutató realistákat (Courbet, Millet), valamint a természetet tanulmányozó és a szabadban dolgozó tájképfestőket is (Constable, Turner, a barbizoni festők, Boudin).

Témaválasztásuk eltért a korábbiaktól: kerülték a hagyományos történelmi, vallási és romantikus témákat. Visszatértek a hétköznapi jelenetekhez és egyszerűséghez. A tájképek mellett figurális plein air kompozíciókat is festettek, ahol szabadtéri jelenetekben ábrázolták kortársaik életét. A művész nem valamely eszmét, tartalmat vagy témát ábrázolt, hanem a közvetlen látványról szerzett benyomásait spontán módon adta vissza képein. A látott motívum mind hűségesebb visszaadására törekedtek, de nem naturalista eszközökkel, hanem új festési technikát dolgoztak ki, amely a szín- és a fénybenyomások gyors rögzítésére, vagyis a pillanatról pillanatra változó látvány megragadására alkalmasabb volt. Épp ezért képeik vázlatosnak, be nem fejezettnek tűntek az akadémiai normák szerint dolgozó művészek, valamint a Szalon kritikusai és látogatói számára.




Pierre-Auguste Renoir: Hölgy napernyővel (1876)
Renoir vakrámás vásznak


Az impresszionista látásmód szerint a színek alap- és kevert színekből állnak, a tiszta fehér és tiszta fekete használatát a lehető legkevesebbre csökkentették. A festékfoltokat a vászonra gyors, apró mozdulatokkal vitték fel, amelyek összefolynak. Ha egy impresszionista festményt nézünk, a képtől hátralépve meg kell találnunk azt a távolságot, amelyben a festékfoltok összemosódnak és egy szempillantásra kialakul bennünk is az impresszió, amelyet a festő visszaadni igyekezett.


Ugyancsak gyorsította az impresszionizmus diadalát a fotográfia fejlődése. Az impresszionisták saját elveik igazolását látták a fotográfiában. Elsősorban a pillanatfelvétel lehetősége, a dekompozíció, a dolgok újszerű rögzítése foglalkoztatta őket, és e munkájukban rokon momentumnak érezték, hogy a fotó is a pillanatfelvételre koncentrál.


A plein air kompozíciók, hasonlóan az honfleuri iskola műveihez vagy az 1866-tól Pontoise-ban tevékenykedő Pissarro tájképeihez, magától értetődően a természethez, a szabad levegőhöz, a tájhoz kapcsolódtak. Manet, Monet és Degas azonban csakhamar felfedezték a lassan világvárossá növekvő Párizs festői gazdagságát, a nagyváros új varázsát. Manet 1862-es festménye, a "Zene a Tuileriák kertjében" volt a nagyvárosi élet mindennapjait rögzítő képek nyitánya, melyet csakhamar követtek Degas lóverseny- és balettképei, Monet, majd Pissarro párizsi látképei. Felfedezték Párizst, a boulevardok lüktetését, a környékbeli séta- és kirándulóhelyeket, mint például az írók által is kedvelt és Maupassant által megörökített "La Grenouillére"-t. Courbet és a barbizoniak, sőt az honfleuri iskola tagjai még a vidék festői voltak. A nagyváros, mint festői motívum az impresszionizmus vívmánya.

 


Manet: Zene a Tuileriák kertjében (1862)
Manet képe az elsők között volt a várost bemutató festmények sorában.


Renoir: Bál a Moulin Gallette kertjében (1876), 175 x 131 cm
Egy hétköznapi jelenetet ilyen nagy méretben még nem örökített meg festő azelőtt. A kép tipikus impresszionista technikával készült, megeleveníti a fények játékát a szórakozó társaság tagjain is. Renoir, mint oly gyakran, a barátaival népesítette be a képét. A Moulin de la Galette a Montmartre nevű külvárosi negyed egyik kedvelt szórakozóhelye volt ebben az időben. Elsősorban kétkezi munkások és szerény körülmények között élő művészek laktak itt. A nyári, hetenkénti táncos összejövetel a kerthelyiségben életük fénypontjai közé tartozott. Renoir elkészített a képet egy kisebb, 78 x 114 cm-es változatban is, ez a festmény kelt el a Sothebys New York-i aukcióján 1990-ben rekordáron.
Renoir vakrámás vásznak

 

Az impresszionisták csoporttá szerveződésének elsősorban anyagi meggondolás volt az oka. A hivatalos Szalon zsűrije a 60-as években is csak elvétve engedett be egy-egy modern képet, a kommün leverése után pedig még szigorúbbá vált, hiszen a művészi forradalom mélyén a társadalmi forradalmat sejtette. Márpedig a megélhetést csak a kiállításon való érvényesülés biztosíthatta. Megérlelődött hát bennük a vágy, hogy képeiket a Szalonon kívül is bemutassák, egy önálló kiállításon.

A jómódú Manet, Degas vagy az egy ideig a bankár apjától támogatást élvező Cézanne nem szorultak rá ugyan a festményeik eladásra, viszont Pissarro, Monet és Renoir ki voltak szolgáltatva az eladásaiknak. Ezek a fiatal, meg nem értett művészek óriási nehézségeket és döbbenetes nyomort vállaltak, de elveikből nem engedtek. Mégis ők írták a festészet történetének egyik legoptimistább, napfénytől harsogó fejezetét. Monet-t a viszonylag jobb módú Bazille támogatta, Renoirt is elsősorban festő barátai, Pissarrót is vékonypénzű barátok. Néha akadt egy-egy mecénás vagy műkereskedő, aki néhány száz frankért, sőt gyakran csak néhány tízért képet vásárolt tőlük. Először "Pére Martin", majd 1870 után az impresszionisták mentőangyala, Durand-Ruel volt állandó vásárlójuk. Az árak azonban rendkívül alacsonyan mozogtak, csak a már elismert, sőt a "Bon Bock" képével az 1873-as Szalonban sikert arató Manet kapott csaknem 1000 frankot festményeiért, a többi impresszionista éhbérért festett. A helyzet csak a századforduló táján változott meg, a XX. század elején pedig Degas egyik már korábban magántulajdonban levő képe aukción 435 000 frankért kelt el.



Hamar kiderült számukra, hogy egy ilyen önálló kiállítás megszervezéséhez rengeteg pénz és kapcsolatok kellenek. Továbbá a kritikusok is figyelmeztették őket, hogy a különálló kiállításra a szélesebb közönség nem megy el, csak a festők csodálói, akik előtt már amúgy is ismert a művészetük. A kritikusok azt is tanácsolták, hogy kidolgozattabb képekkel próbálkozzanak tovább a Szalonnál és válasszanak klasszikusabb témákat.

Az esetleges kudarctól való félelem miatt a fiatal festők igyekeztek minél több kiállító művészt megnyerni a kiállításra. A törekvéseikkel rokonszenvező alkotók mellett olyanokat is meginvitáltak, akiknek művészete távol esett az övékétől.
Csatlakozott a csoporthoz Edgar Degas, Eugene Boudin, Joseph De Nittis, Ludovic-Napoleon Lepic, Felix Braquemont, Zacharie Astruc. Pissarro hívására csatlakozott hozzájuk Cezanne is, aki nem osztotta teljes mértékben az impresszionisták művészetfelfogását. Melléjük állt Berthe Morisot festőnő is, aki Manet és Corot tanítványa volt.
Manet-t természetesen az elsők között hívták, aki barátjával együtt (Henri Fantin-Latour) visszautasította a lehetőséget. Manet állítólag többször is kijelentette, hogy nem állít ki közösen Cezanne-nal. Emellett nem akarta abbahagyni a Szalon ostromát sem, ahol kezdték elismerni munkásságát.
A független kiállítás ötlete Corot-t is megrémisztette.

A csoport első kiállítására Nadar, a híres fotográfus műtermében került sor 1874-ben. A kiállításra végül harminc meglehetősen különböző művész 165 műve gyűlt össze. Itt volt látható először Monet: Impresszió. A felkelő nap című, 1872-es festménye, amelyet azután festett, hogy Camille Pissarróval közösen hosszabb ideig Londonban tartózkodott és ott felfedezte Turnert.

A katalógus összeállítását az újságíró Edmond Renoir (a festő Renoir testvére) vállalta, aki kifogásolta Monet képcímeinek egyhangúságát (Monet képsorozata eredetileg a Le Havre-i látkép címet kapta). "Írja azt, hogy impresszió!"-mondta Monet Renoir-nak.

Louis Leroy kritikus szatírikus cikket írt az eseményről, kifejezve nemtetszését a képek iránt. Miután a kiállításon látta Monet nevezetes képének címét, a kiállító festőket impresszionistáknak (benyomásfestőknek) csúfolta. Ez az elnevezés annyira találónak bizonyult, hogy a csoportra ragadt, és bevonult a művészettörténet fogalomtárába.


"Nadar" az újságíró, író, karikaturista és grafikus és fotográfus művészneve volt, eredeti nevén Gaspar Felix Tournachon. Az ő korában szinte mindenki ismerte őt. Számos híres kortársát megörökítette fényképen (Dumas, Boudelaire, Delacroix). Emellett vakmerő pilótaként a porosz-német háborúban léggömbjével átrepülte a porosz frontvonalat, üzeneteket szállítva az ostromlott Párizsból. Fényképészműterme, melyet átengedett az impresszionistáknak, Párizs központjában volt.

 

 


Claude Monet: Impresszió, a felkelő nap (1872)
A hajnali órákban festett tájkép a kékes ködben úszó Le Havre kikötőjét ábrázolja, ám mégsem az ipartelep maga alkotja a témáját, hanem a hajnali fény által kiváltott színhatás. A háttérben elmosódott vitorlás hajók horgonyoznak, előttük csónakok fekete körvonalai. A nap narancsvörös korongja éppen ekkor emelkedik a láthatár fölé, első sugarai narancsszínű fényhidat fektetnek a tengerre. Sebtében odavetett spontán tanulmánynak tűnik, nem befejezett festménynek. A festő így tudta megragadni azt a tűnékeny pillanatot, amikor a tenger és az ég egy pillanatra egybeolvad, mielőtt felragyog a vakító nappali fény.
A narancs és a kék együttes használata fontos kombinációvá vált az impresszionisták körében. Mivel tanulmányozták a színelméletet, tudták, hogy az elsődleges színek sokkal fényesebbnek látszanak, ha komplementer párjukkal kontrasztban állnak.

Monet vakrámás vászonképek

1985. október 28-án napközben öt maszkos fegyveres tört be a párizsi Marmottan Múzeumba, és kilenc kiállított festményt rabolt el. Köztük volt Monet: Impresszió, a felkelő nap című képe is, melyről az impresszionizmus mozgalma a nevét kapta. Szintén eltűnt Camille Monet and Cousin on the Beach at Trouville, Portrait of Jean Monet, Portrait of Poly, Fisherman of Belle-Isle és Field of Tulips in Holland (szintén Monet képek), Bather Sitting on a Rock és Portrait of Monet (Pierre-Auguste Renoir képei), Young Woman at the Ball (Berthe Morisot képe), és Portrait of Monet (Sei-ichi Naruse képe). A festményeket később Korzikán találták meg 1990-ben.
http://www.marmottan.fr/

 

1874 nem csupán az együttes jelentkezés miatt korszakos dátum az impresszionizmus történetében, hanem ekkor kezdett Monet, Manet, Renoir, Sisley és Caillebotte a Párizs melletti kis üdülővárosban, Argenteuilben dolgozni. Itt került Manet is a legközelebb az impresszionizmus elveihez. Ekkor kezdődött az impresszionizmus fénykora, művészettörténeti győzelme, még ha jó ideig támadták is őket.

A későbbi impresszionista kiállításokon kibővült a művészek köre a hozzájuk csatlakozó Gustave Caillebotte-tal, Mary Cassattal, Paul Gauguinnel, bár stílusuk egyáltalán nem volt egységes. A csoport művészetére nagy hatást gyakorló Manet nem vett részt egy kiállításukon sem, de a nála fiatalabb festők hatására ő is a szabadban kezdett festeni, és palettája kivilágosodott.


Gustave Caillebotte: Esős nap Párizsban (1877), 276 x 212 cm
(kiállítva az impresszionisták harmadik kiállításán 1877-ben)
Caillebotte (1848-1894) francia impresszionista festő, aki sokkal realistább stílusban festett csoporttársainál. Az 1976-os második impresszionista kiállításon állított ki először nyolc képével. Mivel elegendő pénzt örökölt szüleitől, így nem volt rászorulva képei eladására, emellett anyagilag is támogatta szegényebb festő barátait. Jelentős festménykollekciót gyűjtött össze barátaitól, kortárs francia művekből (Monet, Pissarro, Sisley, Renoir, Degas, Cezanne, Manet), amit halálakor a francia kormánynak adományozott.

 

1854-től kezdődtek a francia-japán kereskedelmi kapcsolatok, ennek köszönhetően eljutottak Franciaországba a japán fametszetek reprodukciói is. 1862-ben már kis butikban lehetett vásárolni a japán fametszeteket. Az 1867-es világkiállítás Keleti Pavilonja pedig ugyancsak ízelítőt adott Távol-Kelet művészetéből. A japán művészek (pl. Hokusai) művei nagy hatással voltak a fiatal francia művészekre, elsősorban az újszerű képszerkesztésük miatt.


A japán metszetek másként hatottak az impresszionisták első nemzedékére, mint az őket követő posztimpresszionistákra. Az impresszionisták elsősorban az újszerű természetlátást és képszerkesztést, az európai kompozíciós sémáktól eltérő jelenetezést fedezték fel. Mindeddig az európai festészet kompozíciós sémája a színpadszerű jelenetezés, a klasszikus perspektíva vonalhálózata volt, a japán metszeteket ezzel szemben merész átvágások, feszített térkonstrukció jellemezték. Különösen Degas hasznosította képei szerkezeti felépítésében a japánok metszetein tanultakat. A képszerkesztésen kívül az európai festőket inspirálta a japán fametszők variációs szisztémája is, tehát az az eljárás, hogy ugyanarról a témáról több variációt készítettek. A fametszetek dekorativitása, a vonaljáték inkább a posztimpresszionista nemzedéket inspirálta.


Monet is átvette a japán fametszők kedvelt eljárását, az azonos motívum sorozatszerű feldolgozását. Ez az eljárás az ő tevékenysége nyomán vált az impresszionista alkotó módszer prototípusává. A mozgást, a tünékeny fényeket érzékeltette Monet ama jó néhány sorozatán, amelyek a nap különböző szakaszaiban készültek. Ilyen például a Szent Lázár pályaudvarról, a szénakazlakról vagy a roueni katedrálisról készült, valódi plein air sorozata, a Velencében készült képei, valamint a saját kertében festett számos vízililiom-képe.


Monet közel 30-szor festette meg a Roueni Katedrálist 1892-94 között.
Rouen városa Franciaország északnyugati részén, a Szajna partján fekszik. Munkája során egyszerre több vásznon is dolgozott, a napszakok előrehaladásával mozgott az állványai között. Erősen texturált ecsetvonásokkal rögzítette a homlokzat képét, szinte tapinthatóvá téve a faragott köveket, érzékeltetve a levegő és a fény hatásait. A sorozat képei természetesen nem csak a katedrális képét örökítik meg különböző napszakokban, hanem a festő szubjektív benyomásait is. Monet a műtermében, Giverny-ben fejezte be képeit 1894-ben, gondosan megkomponálva azokat mind önállóan, mind pedig egymáshoz viszonyítva. Monet 1895-ben a sorozat 20 képét kiállította Párizsban.
Monet vakrámás vászonképek

 


Monet a kedvenc vízililiom témájáról 250 képet festett.
Monet 1893-ban vásárolt egy földdarabot tóval a háza mellett, Giverny-ben, azzal a szándékkal, hogy létrehozzon valamit, ami kedves a szemnek, és témája lehet festményeinek. Az eredmény a híres kert lett, a még nevezetesebb vízililiomokkal.
Monet vakrámás vászonképek


A második (1876-ban) megrendezett impresszionista kiállítás még nagyobb vihart kavart. Edmond Duranty, akkori író és kritikus (a realizmus szószólója és Degas barátja) a festők közös vonásaként emelte ki színkezelési módszerüket, miszerint "a napfényt sugarakra bontják" és a spektrum színeivel festenek. A közvélemény csak a 80-as évek második felétől kezdett megbékélni az impresszionistákkal, amikor már újabb csoportok megjelenése borzolta a kedélyeket.
Az impresszionista csoport nyolc együttes kiállítást rendezett, az utolsót 1886-ban. Ugyanebben az évben Durand-Ruel New Yorkban mutatta be az impresszionistákat, és ugyancsak ő volt az, aki 1883-tól megkezdte az egyéni tárlatok rendezését is. A nyolc kiállítás résztvevői időnként cserélődtek, személyes viszálykodások is mindig megbontották a soraikat.

Ezután az egyes résztvevők festésmódja közötti különbségek még hangsúlyosabbak lettek, és míg egyesek felhagytak a "színfelbontással", mások továbbfejlesztették a technikát. Az impresszionizmus azonban a 20. századra is áthúzódóan az egész Európában elterjedt új festészeti irányzat elnevezése lett.


Claude Monet: Lake Maggiore, Velence (1908)
Monet vakrámás vászonképek


Claude Monet: Velence alkonyatkor
Monet vakrámás vászonképek

 

A legtöbb impresszionista festő csak bizonyos korszakában vagy művészete bizonyos összetevőjében minősíthető impresszionistának. Manet csupán argenteuili korszakában, Renoir és Bazille figurális plein air kompozícióiban, Degas képei keresett dekomponáltságában és a mozgás megjelenítésében, Cézanne és Gauguin is egy-egy korszakában, Berthe Morisot pedig inkább az impresszionizmus előtti Manet követője. Monet, Pissarro és Sisley azonban életművük egészét tekintve is impresszionisták.



Alfred Sisley: Fasor
Alfred Sisley (1839-1899) angol nemzetiségű, de Franciaországban élő impresszionista festő. Gazdag családja tönkrement a francia-porosz háború következtében, ezért Sisley nagy szegénységben, képei eladásából élt. Részt vett az impresszionisták kiállításain.
„Minden festmény olyan helyet ábrázol, amelybe a festő beleszeretett”.

Sisley vakrámás vászonképek

 

Milaire-Germain-Edgar Degas (1834-1917) állt legközelebb Manet szelleméhez. Történeti festőnek indult, tiszteletben tartotta a formát, a dekoratív értékeket, majd Manet művészetét megismerve vált az új törekvések képviselőjévé. Kedvenc témakörei: balett, koncert, lóverseny, fürdő nők. Késői korszakában néhány művészetében szokatlan témájú képet is festett, mint az "Abszint mellett" és a "Vasaló nők". Művészetének alapeleme a mozgás pillanatszerűsége, ez vonzotta a balett és a lóverseny megjelenítéséhez. Könyörtelen szemű művész volt - nemcsak a pillanatszerűséget leste el a fotótól, hanem az objektivitást is, elhagyott minden pátoszt és szépítést. Szenvtelenül rögzítette az önmagával elfoglalt mozdulatokat, esetlen hajladozásokat. Istenítés nélkül, fotószerű objektivitással közölt tényeket. Degas művészete egyéni színfolt a francia századvég művészetében.



1880 után megkezdődött az impresszionisták felbomlása. A fiatalok már nem csatlakoztak hozzájuk. 1886-ra megszűnt a csoport, de hatásuk a művészetekre nagyon nagy volt. Az impresszionistákból fejlődtek ki a posztimpresszionisták, akik közül Cézanne festészete volt a kubizmus előzménye.



Claude Monet: A kertész kertje
Monet vakrámás vászonképek


Claude Monet: Templom Varengeville-ben
Monet vakrámás vászonképek


Claude Monet: Íriszek a kertben
Monet vakrámás vászonképek


Alfred Sisley: Parton
Sisley vakrámás vászonképek


Pierre-Auguste Renoir
Renoir vakrámás vászonképek


Pierre-Auguste Renoir: Váza rózsákkal
Renoir vakrámás vászonképek


Pierre-Auguste Renoir: Hölgy napernyővel
Renoir vakrámás vászonképek

 

Az impresszionizmus Európában

Az impresszionizmust a francia festők alkották meg, amire az ottani tengerparti légkör (Szajna-part, Argenteuil, Párizs és környéke) ezüstös párája, finom remegése inspirálta őket. Azonban az impresszionizmusnak is megvannak a Franciaországon kívüli variáció, főként az impresszionizmust közvetlenül megelőző plein air törekvéseknek és annak az oldottabb, festői festésnek lelhetők meg a párhuzamai.
A német festészetben a romantika, a biedermeier és a naturalizmus túl erős volt ahhoz, semhogy az impresszionista elv diadalt arathatott volna, inkább csak a plein air szelídebb változata hódított.

 


Tovább a posztimpresszionizmushoz

Tovább az aukciókhoz

 

 

Az impresszionizmus Magyarországon

A magyar festők között Szinyei Merse Pál (1845-1920) és az ő nyomán induló nagybányai kolónia volt az, amely megteremtette a magyar plein air festészetet, és magába szívta az impresszionizmus számos elemét. Szinyei a modern magyar festészet úttörője. 1864-től a müncheni akadémián tanult, 1867-től Piloty tanítványa. Többet tanult azonban Böcklintől, aki a kolorit kérdései felé irányította művészetét. Nagy hatással volt rá Courbet művészetének a megismerése ("Szerelmespár", 1870). 1869-ben néhány friss impresszionisztikus vázlatot festett ("A hinta", "Ruhaszárítás"), 1873-ban pedig megalkotta fő művét, a "Majális"-t, amely azonnal nem aratott sikert a kritikusok körében. Az 1874-ben alkotott "Lila ruhás nő" című képe még a korai plein air kompozíciók üdeségét tükrözi, az 1882-es "Pacsirta" című képe már fáradtabb, keményebb megoldású. A meg nem értett festő hosszú időre abbahagyta a munkát, csak 1896 után, mikor is a fiatal festők felfedezték a millenniumi kiállításon szereplő "Majális"-t, kapott újra kedvet a festéshez. Késői képei realista tájképek.

A nagybányai művésztelep alapító mestere, Hollósy Simon (1857-1918) a naturalizmus, a realizmus és az impresszionizmus elemeinek az ötvözője. Fő művének, a számtalanszor variált "Rákóczi induló"-nak néhány vázlata vagy a kis méretű "Zrínyi kirohanása" című kép a figurális impresszionizmus első sorába tartozik. A nagybányai iskola stílusigazodását azonban nem elsősorban Hollósy, hanem Ferenczy Károly (1862-1917) határozta meg. Ferenczy végigjárta a naturalizmustól a plein air festésen át vezető utat egészen a posztimpresszionizmus dekorativitásáig. A nagybányaiak képviselték ugyanakkor Magyarországon Barbizont is, hatott rájuk Bastien-Lepage finom realisztikus naturalizmusa, néhány képviselőjük eljutott a posztimpresszionizmushoz is - ezért a nagybányai iskolát nem lehet egyértelműen impresszionistának minősíteni.

 

 

 

 

 

 

Sok festő számára a szín a legfontosabb olyan eszköz, amely nemcsak gazdagítja a képet, hanem teret és tömeget alkot, mozgást érzékeltet, érzelmeket fejez ki és érzelmeket kelt.
A szín fő jellemzői:
- árnyalat (a színspektrumban elfoglalt helye)
- telítettség (vagyis a szín tisztaságának foka)
Élénk, telített színek: tiszta, erőteljes, intenzív színek. Nem tartalmaznak fehéret vagy feketét.
Tompa, telítetlen színek: az élénk színek szürkével keverve elveszítik a ragyogásukat, tisztaságukat. A tompa színekben felfedezhető egy kis szürkés, fakó felhang.

- tónus (a világosság, illetve a sötétség foka)
Világos színek: egy szín annál világosabb, minél több fehéret keverünk hozzá. Ezt a folyamat nevezzük derítésnek. A színek nagyon világos és kis telítettségű árnyalatait pasztellszíneknek hívjuk, melyeknek (a szín mellett) csak fehértartalma van, fekete nincs.
Sötét színek: egy szín annál sötétebb, minél több feketét keverünk hozzá.

- hőérzet (a színhez kapcsolódó relatív meleg és hideg)
A hideg-meleg színek csoportosítása asszociáción alapul. A magyarázata általában közismert: a tűzhöz, a vérhez, a naphoz kapcsolódó meleg színek a sárga, a narancs, a vörös, a bíbor. A vízhez, a jéghez, a transzcendenciához köthető színek a zöld és a kék. A citromsárga és a lila határesetek, nem sorolhatók egyértelműen egyik csoportba sem.
De: minden színnek van hideg és meleg árnyalata. A vörös felé hajló sárgás/narancsos árnyalataik melegek, a kék felé hajló kékes/lilás árnyalataik hidegek lesznek.

Az elsődleges színek a három alapszín: sárga, vörös, kék.
Az összes többi szín a keverékükből létrehozható.
A másodlagos színek az alapszínek keverékei: a narancs (sárga + vörös), a zöld (sárga + kék) és az ibolya (vörös + kék).
A harmadlagos színek az elsődleges és a másodlagos színek keverékei: a sárgásnarancs (sárga + narancs), a vörösesnarancs (vörös + narancs), a vörösesibolya (vörös + ibolya), a kékesibolya (kék + ibolya), a kékeszöld (kék + zöld), és a sárgászöld (sárga + zöld).
A fekete és a fehér nem részei a színkörnek, a színek sötétítésére vagy világosítására szolgálnak.
A színkörben szemben elhelyezkedő színek komplementer vagy kiegészítő színpárok, amik különösen erősítik egymást ha egymás mellett vannak, de kioltják egymást, ha összekeverjük őket (barna).

A valőr színérték, egyes színek finom fény- és árnyékfokozatainak érzékeltetése festményen.

 

 

 

Google

 

Megrendeléshez kérjük jelentkezzen be.
E-mail 
Jelszó 
Ön még nem regisztrált felhasználónk? Kérjük regisztráljon most!
Jack Vettriano: The singing Butler Jack Vettriano: The singing Bu...
3899,- Ft
Gustav Klimt: Templom a Garda tónál Gustav Klimt: Templom a Garda...
19050,- Ft
Gustav Klimt: Tree of Life (Életfa) Gustav Klimt: Tree of Life (Él...
44450,- Ft
Alphonse Mucha: Seasons: Autumn (Ősz) Alphonse Mucha: Seasons: Autum...
3899,- Ft
Vincent Van Gogh: Red boats Vincent Van Gogh: Red boats
13970,- Ft
Jack Vettriano: Elegy for a dead Admiral Jack Vettriano: Elegy for a de...
3899,- Ft
Tovább
Pablo Picasso: Guernica Pablo Picasso: Guernica
19050,- Ft
Wassily Kandinsky: Reciproque Wassily Kandinsky: Reciproque
13970,- Ft
Mucha: Napszakok Mucha: Napszakok
16510,- Ft
Vettriano: Mad Dogs Vettriano: Mad Dogs
25400,- Ft
Mucha: Évszakok II. Tavasz Mucha: Évszakok II. Tavasz
12700,- Ft
Alfred Sisley: Fasor Alfred Sisley: Fasor
13970,- Ft
Tovább
Gustav Klimt
Szinyei, Lotz, Csontváry, Munkácsy, Rippl-Rónai
Mucha, Klimt, Monet...
Keretezett képek
Wassily Kandinsky Wassily Kandinsky
(1866-1944)

Kandinsky, Vassiliyj, orosz festő, g...
Edgar Degas Edgar Degas
(1834-1917)

Degas Hilaire Germain Edgar, francia...
Claude Monet Claude Monet
(1840-1926)

Monet, Claude, francia festő, szület...
Tovább
Reneszánsz művek Budapesten
Minden idők legdrágább festményei
Harmónikus otthon
Acculine Kft.
Vigens Kft.
Huawei UPS
Nosztalgia Kacatok Boltja
Hójelentés online
Webáruház készítés